Kürt Alternatív Gimnázium

A Kürt Alternatív Gimnázium demokratikus nevelést nyújt, ahol az iskolaközösség tagjainak, az iskola életét illető legtöbb kérdésben (a tanulás és a tanítás kérdéseiben, valamint az iskola életét irányító szabályok meghozatalában) egyenlő jogaik vannak.

Tudj meg többet
Kedves Családok!Iskolánk első novemberi nyílt napjának időpontja a következő: november 12. (csütörtök).A nyílt napokra jelentkezni a honlapunkon keresztül, az alábbi foglaló rendszert (kagfelveteli.hu/) használva lehet. Ehhez kérjük kövessék a foglalórendszer utasításait. (Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egy ember, egy órára maximum 3 helyet foglalhat. Kérjük az órát a foglalás során megadott létszámnak megfelelő létszámban tekintsék meg.)A regisztráció kezdete: 2026.11.05. (csütörtök) 9 óraA nyílt nap menetrendje a következő:8:00-tól Molnár Lajos iskolavezető tart tájékoztató előadást az iskolánkról és a felvételi információkról. Ehhez nem szükséges külön regisztráció, minden érdeklődőt szeretettel várunk!9:30-10:15 nyílt óra (2.óra)10:30-11:15 nyílt óra (3.óra)11:30-12:15 nyílt óra (4.óra)Az órákkal párhuzamosan 9:30-12:30 között a Támogató Munkacsoport tagjaival is lehetőség van konzultálni, amely szintén regisztrációhoz kötött (kagfelveteli.hu/tamogato_jelentkezes.php). A Támogatók Munkacsoport tagjai az iskolában dolgozó pszichológusok, gyógy-és fejlesztő pedagógusok, terapeuták és asszisztensek. Elsődleges feladatunk az tanulási és/vagy társas-beilleszkedési, magatartási nehézségekkel/zavarokkal küzdő diákok támogatása - ezzel kapcsolatos kérdésekkel fordulhatnak hozzájuk.Amennyiben ellenőrizni vagy törölni szeretnék regisztrációjukat, azt a felületen meg tudják tenni (kagfelveteli.hu/ellenoriz.php). Kérdés, kérés esetén bátran keressenek minket a felveteli@kag.hu e-mail címen keresztül.További információ: kag.hu/Köszönettel, a Kürt csapata ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Taníts természetismeretet a Kürtben!Biológia, fizika és/vagy kémia tantárgyak oktatásához keresünk munkatársat középiskolás diákok számára, félállásban, heti 11 órában. Az oktatás magyar és/vagy angol nyelven történik, a tanulók életkorához és tudásszintjéhez igazodó, érthető és élményszerű módszerekkel.A munkakör betöltéséhez természettudományos területen szerzett végzettség vagy jelenleg folyamatban lévő tanulmányok szükségesek. A tanári végzettség, pedagógiai tapasztalat, valamint a magabiztos angol nyelvtudás előnyt jelent.Amit kínálunk: Dinamikus csapat, szakmailag és pedagógiailag fejlődő iskola.Versenyképes béreket, juttatásokat kínálunk, a teljes állást heti 22 órára számoljuk.Rugalmas időbeosztás, a tanórákon, megbeszéléseken kívüli munkavégzés helye és ideje kötetlen.Jelentkezés: allas@kag.hu ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Dán nyelvi csoportunk Nyíregyházán járt a Lego gyárban ⚙️ 🇩🇰 ...
View on Facebook (opens in a new tab)

Hírek

Nyílt nap a Kürtben

Kedves Családok! Iskolánk első novemberi nyílt napjának időpontja a következő: […]

Tovább
Nyílt nap információk

Kedves Családok! Mint minden évben, idén is nyílt napokkal várjuk […]

Tovább
Kürt Művészeti Aukció

Alkotóművész vagy? Ismersz művészeket? Szívesen csatlakoznál egy jótékonysági kezdeményezéshez? Ha […]

Tovább

Kiemelt tartalom

Aktivitás a Kürtben - Galéria

Köszönhetően a diákjaink által kitalált és üzemeltetett Média Munkacsoportnak, rengeteg gyönyörű kidolgozott kép elérhető iskolánk megannyi témanapjairól és egyéb rendezvényeiről. Az alábbi gombra kattintva találod mindet.

Küldetésünk

Iskolánk demokratikusan működő, széles értelemben vett befogadó, diákközpontú iskola, ahol a hangsúly az együttműködésen, elfogadáson, tolerancián, sokszínűségen, kreativitáson, szabad, önálló gondolkodás fejlesztésén van.

Módszertan

Miért fejlesztettünk alternatív kerettantervet? A Kürt Alapítványi Gimnázium hagyományaira építkezve, a folyamatos megújulás alapelvét szem előtt tartva, újrafogalmaztuk küldetésünket, ezen alapuló alternatív kerettantervet készítettünk. Két tanítási nyelvű középiskolaként a méltányosságra való törekvésünk, az ezt szolgáló tananyag-, iskola- és tanulás-tanításszervezésünk, módszertani eljárásaink szétfeszítik a hagyományos kereteket, alternatív kerettanterv készítését tették szükségessé és indokolttá.A következőkben bemutatjuk, konkrétan mi tette szükségessé ezt a munkát. Indokaink a következő csomópontok mentén körvonalazhatóak:

Demokrácia

A Kürt Alapítványi Gimnázium demokratikusan működő iskola. A szabályokat az iskolapolgárok közösen alkotják, ezek az iskola minden tagjára vonatkoznak. Az iskolapolgárok közösségét a diákok, a tanárok és a szülők alkotják.

Múltunk

A Kürt Alternatív Gimnázium hagyományaira építkezve, a folyamatos megújulás alapelvét szem előtt tartva, újrafogalmazzuk küldetésünket, ezen alapuló alternatív kerettantervet folyamatosan megújítjuk.